Tegnap este esett egy kis eső. Többször bemutattuk már a "kétlyukú híd" állapotát egy-egy alaposabb eső után. Töben már csak "ingyenes alvázmosás" néven emlegetik.
Reggel még hétköznapi dugó volt itt a víz miatt. Délre már kerülték az autósok.
Talán némelyek tudják, hogy miért jött létre a Magyar Református Egység Napja. A trianoni békediktátummal nem csak az országot szabdalták szét, hanem az addigi egységes Magyar Református Egyházat. Borzalmas idők voltak azok a határon kívül rekedt magyar református testvéreink számára. Sok helyen elhurcolták a gyülekezetből és börtönbe vetették a lelkipásztorokat, és a közösség pásztor nélkül maradt. Volt, ahol bezárták a templomot, mondván a kommunizmus korában már felesleges egy ilyen épület. Nem lehetett magyar nyelvű Bibliákat kapni, úgy kellett a határon átcsempészni.
Aztán eljött 2009 májusa, amikor Debrecenben újraalakulhatott a Magyar Református Egyház, amely már magába ölelhette az összes Kárpát-medencei magyar reformátust. A sebek kezdenek begyógyulni. Egy nemzetközi politikai döntést nem tudunk megváltoztatni, de azt megtehetjük, hogy élő kapcsolatot tartunk az országhatáron túl élő hittestvéreinkkel. A kölcsönös látogatások mindig erősítenek bennünket úgy a hitünkben, mind a magyarságunkban.
Az életkor megfelelő igazolásának hiányában, vagy ha a fogyasztó az igazolványa alapján még nem töltötte be a 18. életévét, a termék értékesítését meg kell tagadni és azonnalfel kell szólítani a fogyasztót arra, hogy a helyiséget hagyja el.
A szigetszentmiklósi cég multimédiás berendezéssel fejlesztette boltját a 25,9 millió forint összköltségű projektje során.
A Szeremlei és Társa Kft. fő tevékenysége a papír- és újság kiskereskedelme, de további tevékenységek is kapcsolódnak a szolgáltatások körébe: pl. szerencsejáték, fogadás lottózó működtetésével.
Az eszközfejlesztés során beszerzett LRG FRAME VISUAL VIEW-3000 Bolti multimédiás kioszk termék egység egy olyan moduláris felépítésű berendezés, amely három fő modulból áll, ezek: kioszk frame, engine, valamint a vezérlő szoftver.
Az Új Széchenyi Terv pályázati kiírásán a Bing Power Origin Kft. 3 millió forintot meghaladó támogatást nyert el.
A közel 8,8 millió forint összköltségvetésű projekt során CNC vezérlésű mérőgép beszerzésére került sor.
A BING Power Origin Kft. elődjét, az ORIGIN Járműipari Szövetkezetet 1988-ban alapította öt magánszemély Szigetszentmiklóson. A cég életében nagy áttörést jelentett a Rotax céggel megkezdett együttműködés. Az Origin gyors fejlődésnek indult, hamarosan kinőtte korábbi gyártóhelyeit és új telephelyre költözött a Gyári út 4. szám alá.
Devizahiteles autós demonstráció. Demonstráció a környező településeken lévő bankok, önkormányzatok előtt.
Megállunk a polgármesteri hivataloknál, ahol az önkormányzatokat együttműködésre hívjuk fel. Felszólítjuk őket arra, hogy az emberek devizahitelekkel kapcsolatos tájékoztatását minden eszközzel segítsék.
Május 25-én (szombat) és május 26-án (vasárnap) a H6-os hév Tököl és Ráckeve között karbantartási munkálatok miatt nem közlekedik, a kimaradt szakaszon pótló autóbusszal utazhatnak.
Akik Szigetszentmiklóson élnek, sokszor szégyenkeznek az utak, az infrastruktúra állapota miatt vagy azért, mert a város sokat szerepel a KÉKFÉNY-ben! Viszont most végre van mire büszkének lennünk!
Az Ének Iskolájában (amely műsor messze túlszárnyalta a várakozásokat) kettő kis tehetség is Szigetszentmiklóson él és lakik.
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el lopás vétség megalapozott gyanúja miatt Dombi György ellen az alábbiak alapján.
Nevezett a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2012.12.28- án 12:25 perckor Szigethalom HÉV állomás kerékpártárolójából az ott lévő, ismeretlen sértettek tulajdonát képező 1 db. Mountain Bike és 1 db. kemping kerékpárt dolog elleni erőszakkal, a kerékpárokat rögzítő lakatok elvágásával megkísérelte eltulajdonítani, azonban a lakatokat nem sikerült elvágnia a nála lévő csípőfogóval.
Május 17-én mutatják be a Kör című Edda-musicalt a RaM Colosseumban. Pataky Attilát, a zenekar frontemberét és Pintér Tibort, a Szigetszentmiklósi Sziget Színház vezetőjét, egyben a darab rendezőjét és főszereplőjét kérdezte a Demokrata. Lapszemle.
A Demokrata cikkéből:
"Az életmű ötlete az én fejemből pattant ki évekkel ezelőtt, majd Oravecz János barátommal készítettünk egy forgatókönyv-tervezetet. Úgy gondoltam, jó lenne, ha a zenekar munkásságát a jövő generációi is megismerhetnék. Nem tagadom, a musicalműfaj szerelmese vagyok, ezért is szerettem volna színpadra vinni az együttes élettörténetét" - mesélte Pataky Attila.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint négy budapesti férfi, 2013. május 15-én, 22 óra 45 perc körül, 1.000.000 Ft értékben próbált meg ellopni kábeleket a Ráckevei HÉV vonalán, Dunaharaszti területén.
Mindig sok a kérdés az óvodai elhelyezésekkel kapcsolatban, szeretnénk bemutatni , hogy áll a jelenlegi adatok ismeretében a helyzet. Információnkat a mindenki által elérhető nyílvános előterjesztésre alapozzuk. "Az óvodai felvételi előjegyzés meghatározott időtartama alatt 524 gyermek felvételét kérték a szülők a 2013/2014. nevelési évre, ebből felvételt nyert 358 fő "
Azt hittem focipályát csinálnak ... mivel vezeti a NBIII csoportját haraszti
Nadzsi1
2013/05/15 11:10:01
Üdvözöljük legújabb tagunkat: szabome
Nadzsi1
2013/05/14 20:07:01
passz
M VIII
2013/05/14 18:49:57
A vízitelep mögött, a HÉV melletti füves focipályát ledózerolták, és valamit elkezdtek alapozni. Ugye nem lakópark?
M VIII
2013/05/14 18:46:30
Halihó! Nem tudjátok, mi épül Dunaharasztin a Duna-parton?
Nadzsi1
2013/05/06 11:14:54
Üdvözöljük legújabb tagunkat: torpilak
Nadzsi1
2013/05/02 13:10:16
Most kaptam egy sms-t, hogy Dr. Kécza György önkormányzati képviselö elhunyt. Meg tudja valaki erösíteni ezt a szomorú hírt?
Részvétünk a gyászolóknak! (ha igaz a hír)
Talált kutyák és macskák galériája! Ha talált kutyát vagy macskát, esetleg keresi kedvencét, akkor küldje be az állat fényképét és egy rövid leírást hozzá!
Hírlevél
Ha fel szeretnél írtakozni előbb regisztrálj az oldalon.