Az előző kommentem miatt Horváth Zsolt azt kérte, hogy ha "fikázom" a helyesírását, akkor írjam is le, hogy hol vétett szerintem, illetve ha már "fikázom", akkor azt tegyem meg én is a magyar helyesírásnak megfelelően.
Nos itt van (szerintem) helyesen:
Tudomásunk szerint városunk Önt hívta meg, hogy 2013. június 4-én, nemzetünk gyásznapján (vagy ahogy ezek hívják, a "nemzeti összetartozás napján" beszédet tartson Szigetszentmiklóson, Gyergyószentmiklós testvérvárosában.
Most mégis azt kérem tisztelt Polgármester Úrtól, hogy ezt a meghívást százszor is gondolja át!
Ugyanis a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi, városi képviselőjét - aki erdélyi, háromszéki születésű - , olyan sértés érte a képviselő-testület FIDESZ-KDNP kötődésű tagjától, amely megkérdőjelezi "nemzeti" kormányunk elkötelezettségét a határon túli magyarság mellett.
Egy vitás kérdésben ugyanis Papp István -aki nem mellesleg a nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnok- , olyan megnyilvánulásra vetemedett, amelytől minden jó érzésű embert kirázott a hideg. Mert ez az "ember" nem átallotta azt mondani erdélyi születésű, de immár húsz éve csonka Magyarországon élő képviselőnknek, hogy: "Menj vissza Romániába, menj vissza Bukarestbe!"
És ez, már nem az első eset volt a képviselőtől, tehát nem lehet elszólásról vagy véletlenről beszélni. Természetesen minden esetet dokumentálni tudunk, és amennyiben a Polgármester Úr igényli, a dokumentumokat is rendelkezésére bocsájtjuk.
A legnagyobb probléma azonban nem azzal van, hogy egy elvetemült vagy tudatlan fideszes képviselő így nyilvánul meg. Az igazi probléma az, hogy sem a képviselő-testület, sem a polgármester nem határolódott el ettől a megszólalástól. Ezért gondoljuk, hogy számukra a csonka Magyarországon kívül élők nem mások, mint potenciális szavazógépek.
Kérem tisztelt Mezei János Polgármester Urat, hogy tájékozódjon (mi minden információt megadunk) mielőtt igent mond ennek a szégyenletes önkormányzatnak a meghívására (főleg az általuk nemzeti összetartozásnak nevezett ünnepre, ami a magunkfajtáknak gyásznap).
Ezzel egy időben felszólítjuk Papp István képviselőt, hogy napokon belül mondjon le az önkormányzatban és a felügyelőbizottságban betöltött összes tisztségéről!
Amennyiben ezt nem teszi meg, felszólítjuk a FIDESZ-KDNP vezetőit, hogy vonják le a megfelelő következtetéseket és képviselőjüket hívják vissza.
Megjegyzés: Ez a "balliberális" honlap ezt a két karaktert " ) egymás után:" smile jelölésre változtatja.
Nem a dohányos tehet róla, hogy hol tartják az üzletben a dohányárút. Ha máshová lenne rakva, nem lenne ilyen helyzet. Sajnos azt nem tudom, hogy bent vagy nem bent, de gondolom a pályázatban leírtaknak megfelelő lesz.
M VIII
| 2013/05/20 14:16:12 | 154 . hozzászólása van eddig. |
Benn a Reálban, vagy a helyén? Egyébként menjenek a bagósok külön dohányboltba, a hajam kihullik, amikor cigit kérnek a pénztárnál, és tutira nincs olyan, vagy válogat, vagy ki kell nyitni a másik kasza feletti cigitartót, ahhoz hívni kell a Marikát, stb. Egyébként meg egyszer vásárolni akartam itt felvágottat, a csaj meg EVETT a csemegepult felett, lenyalta az ujját, és megkérdezte, mit kérek. Broáf.
Papp István parlagi kocsmai megszólalása felháboritó. Sajnos a GB- ülés levezető elnöke sem reagálta le megfelelöen a megjegyzést, de az elnökség tagjai is mélyen halgattak. Továbbá a levezető elnök megjegyzése hasonló a Papp Istvánéhoz. Elgondolkodtató hogy milyen emberek vezetik a Várost....
Igen, bocsánat, hogy nem emeltem ki a képviselő asszony kiállását, természetesen minden tiszteletem az övé. De én a nem tettek semmit ellene kijelentésemmel a "kemény magra" gondoltam, akik már sok éve "tevékenykednek" az önkormányzatban és ezt elnézték. Nem akartam képviselő asszonyt egy kalap alá venni velük. Az utolsó mondatból egyértelműen kiderül, hogy azok gyakoroljanak önvizsgálatot, akik szó nélkül hagyták a dolgot. Megfeledkeztem arról, hogy néhány sorral feljebb írt senki sem állt fel és szólt rész esetleg félreértésre ad okot, és képviselő asszonyt is sértheti. Még egyszer elnézést, hogy félreérthetően fogalmaztam.
Amit Jaksa-Ladányi Emma "kap" az üléseken, azt nem sokan bírnák elviselni néhány pofon lekeverése nélkül. Ezen a GB ülésen Becz Péter ismét bemutatta, hogy hogyan kell viselkedni egy hölggyel szemben. Mindkét képviselőnek üzenem: Le style, c'est l'homme . Ez megérne még egy írást. Majd egyszer...
A videón látszik, hogy azért egy ember megjegyezte, hogy ezt nem illik (persze nem fideszes vot, az inkább mosolygott a bajsza alatt, a másik meg beszélgetett).
Jaksa-Ladányi Emma volt az, aki kiállt amellett, hogy ez nem szép dolog, ami történik. YouTube Videó
Módosítottam a hírkategóriát, mert nem olvasói levél, hanem helyi hír.
Viszont a helyesírás ellenőrizhették volna, mielőtt felteszik.
A tartalommal azért egyet értek. Vajon a kurucos kommentelőket is feljelenti majd "jó hírnév megsértésével" papp istván, vagy csak személyemmel szemben ilyen kemény!?
Nem lennék a testvérvárosunk polgármestere helyében, mert azért biztos jó barátság alakult ki közte és papp istván között.
Jani
| 2013/05/15 20:00:49 | 1,104 . hozzászólása van eddig. |
Ez a járdaszigetes dolog teljesen hatástalan a gyorshajtás ellen és felesleges, mivel ahol elférnek a teherautók (márpedig ott is elég sok közlekedik rendszeresen), ott a személyautók simán lassítás nélkül át tudnak robogni, legyen az bármilyen szűkítés (lásd pl. Hollandi úton, ahol ezzel a megoldással csak a buszokat lassítják le, személyautókra teljesen hatástalan)
Azt hittem focipályát csinálnak ... mivel vezeti a NBIII csoportját haraszti
Nadzsi1
2013/05/15 11:10:01
Üdvözöljük legújabb tagunkat: szabome
Nadzsi1
2013/05/14 20:07:01
passz
M VIII
2013/05/14 18:49:57
A vízitelep mögött, a HÉV melletti füves focipályát ledózerolták, és valamit elkezdtek alapozni. Ugye nem lakópark?
M VIII
2013/05/14 18:46:30
Halihó! Nem tudjátok, mi épül Dunaharasztin a Duna-parton?
Nadzsi1
2013/05/06 11:14:54
Üdvözöljük legújabb tagunkat: torpilak
Nadzsi1
2013/05/02 13:10:16
Most kaptam egy sms-t, hogy Dr. Kécza György önkormányzati képviselö elhunyt. Meg tudja valaki erösíteni ezt a szomorú hírt?
Részvétünk a gyászolóknak! (ha igaz a hír)
Talált kutyák és macskák galériája! Ha talált kutyát vagy macskát, esetleg keresi kedvencét, akkor küldje be az állat fényképét és egy rövid leírást hozzá!
Hírlevél
Ha fel szeretnél írtakozni előbb regisztrálj az oldalon.